|
|
magyar énekes-zeneszerző
Az első magyar lányzenekar, a Beatrice megalapítója.
Csuka Mónika művészi életpályája:
Született: 1952. november 29.-én Zalaegerszegen. Zenei tanulmányait 4 éves korában kezdte, a Kodály módszer szerint, nemcsak énekesként, hanem hangszeresként is. (Zongora, cselló, gitár). 1967-ben szólistaként hanglemezre énekelte a Kodály módszer bemutató anyagát Dr. Szabó Helga vezetésével, melyet Angliában és Japánban is terjesztettek. 1969-ben alakította meg Magyarország első női beat zenekarát a Beatricét. Az első felállás tagjai Csuka Mary, Sebes Ildi, Mózes Kati, Hamar Kriszta és a technikus Philipsz. 1970-ben a Magyar Televízió „Halló fiúk,halló lányok” c. műsora által Adamis Anna az Omega együttes szerzőjének szövegére kiírt jeligés pályázatát zenéjével megnyerte. 1976-ban megírta a „Tessék választani” rádió fesztivál nagy disco slágerének zenéjét: a Gyere kislány, gyere c. dalt. Sajnos az akkori viszonyok miatt nem lehetett a zenekarnak nagylemeze, pedig nagyszerű új dalok is születtek. 1976-79-ig tagja volt a Mikrolied vokálnak is, mellyel eljutottak számos akkori szocialista országba. (Lengyelországba nagy fesztiválokra, az NDK-ba TV-s produkciókba) A Mikrolied akkori tagjai : Szigeti Edit, Herczku Mari és Mónika voltak. 1978-ban a Bergendy együttes tagja is volt pár hónapig. 1980-ban 1 évig az NSZK-ban szerepelt a MACIVA szervezésében egy lányzenekarral. 1982-ben Norvégiában lépett föl a Gemini együttessel. 1985-ben kislemez: melyen a „Szervusz Magyarország” c. dal szerepelt. 1988-ban jelent meg első nagylemeze. Magyarországon először, nem a Hungaroton, hanem a jugoszláv Radio Televizio Beograd PGP gondozásában. 1989-ben Adriai slágerek címmel az akkori Jugoszláviában jelent meg nagylemeze az ottani magyar közösség által nagyon várt és elismert óhazai zenei irányzattal, magyar nyelven, a Magazin együttes dalaiból. Még ebben az évben Magyarországot képviselte a belgrádi Táncdalfesztiválon. 1990-ben megszületett az első aranylemez, a Proton Kiadó gondozásában, melyet még számos album követett. 1991-ben alapította meg Énekiskoláját, melynek az volt a célja, hogy a könnyűzenén keresztül megszerettesse a komolyabb zenei ismereteket is. A fiataloknak (csellengés, drogozás) helyett egy értelmes elfoglaltságot adjon. De az idősebb korúak is énekelhettek, hisz fiatalkori álmaikat élték meg. Nem sztárokat akart nevelni, hanem lehetőséget adni tehetségük megmutatására. Három nagylemezük is megjelent, melynek zenéjét Csuka Mónika írta. Az énekiskola azóta is működik és a tanítványok a mai napig visszajárnak. Előadóként közös produkciók születtek Máté Péterrel, Aradszky Lászlóval, Korda Györggyel, Balázs Fecóval. Zeneszerzőként több, mint 200 szerzeményét dokumentálta az ARTISJUS. Szövegeit (néhány kivétellel) férje, Dr.Soós László írta.
|